Autó bikázásának menete és sorrendje 5 lépésben

Egy akkumulátor átlagos élettartama kb 6 év. Nagy valószínűséggel mindenkivel előfordult már, hogy az akkumulátor a legváratlanabb helyzetben mondta fel a szolgálatot. Az autó bikázása nem bonyolult feladat, mielőtt azonban magunk nekiállunk, nem árt néhány alapvető szabállyal tisztában lenni.

Az alábbi bejegyzésünkben az akkumulátor bikázásának menetét ismertetjük.

Miért éppen bebikázás?

Erre sajnos nem tudunk pontos válasszal szolgálni. Nagy valószínűséggel a honvédségtől ered, ahol a kétkerekű kézikocsra szerelt akkumulátort nevezték bikának, ennek segítségével indították be a lemerült harci járműveket.

Autó bikázásának menete. Mutatjuk a lépéseket!

Autó bikázás menete lépésről lépésre

1. Hány voltos az autó amivel bikázni szeretnénk?

A mai autók többsége 12 voltos, de azért mielőtt hozzá látunk az autó bikázáshoz, nem árt ellenőrizni, mindkét autó egyforma feszültségű -e.

2. Hová csatlakoztassuk a bika kábelt?

Első lépésként az akkumulátorok pozitív sarkait (pirossal vagy “+”-al jelölve) kell összekötni a piros kábellel, majd ezt követi a negatív (“-”) pólus, a fekete kábellel. Ha ez megvan, nincs más dolgunk, mint beindítani a működőképes autót. Indítást követően az autó akkumulátora elkezdi tölteni a lemerült gépjármű aksiját is.

Fontos bikázási tipp:

Mielőtt nekilátunk a lemerült autó indításának, ellenőrizzük, hogy a kézifék be van -e húzva, és a váltó üresben legyen. Ha minden rendben van, jöhet az indítás.
Ha a motor elindul, levehetjük a kábeleket. A lecsatlakozást is először a fekete kábellel kezdjük és utána jöhet a piros.

3. Mennyi ideig kell az autót bikázni?

Teljesen lemerült akkumulátor esetében célszerű legalább 8-10 percig, 2000-2500-as motor fordulatszámmal. Bikázást követően 40-50 km-t menjünk folyamatosan a gépjárművel, hogy vissza tudja tölteni magát.

4. Milyen kábelt használjunk?

Rézdrótból készült, ujjnyi vastag kábelt használjunk, szélesre nyitható karmokkal. Ilyen kábelt bármikor beszerezhetünk, benzinkúton, vagy autósboltokban. Arra is érdemes odafigyelni,hogy elég hosszú legyen a kábel, hogy a két autót kényelmesen össze lehessen kötni vele.

5. Csatlakoztassuk pontosan a krokodil csipeszt

Ha nem megfelelően csatlakoztatjuk őket az akkumulátor sarujára, akkor nem megy át rajta a bikázáshoz szükséges áram mennyiség, a csatlakozó felmelegszik, és az ólom saruk is károsodhatnak.

Van jele ha tönkre fog menni az akkumulátor?

Sok esetben igen. Ilyen jel lehet, hogy az autó nehezen indul el, nem stabil indításkor és a feszültsége 12 V-ról leesik 5-6 V-ra.

Ne feledd! Az autó bikázásánál nagyon fontos a sorrend!

FONTOS!

A gépjármű akkumulátora nemcsak akkor merülhet le, ha kiszolgálta az idejét. Akkor is, ha égve marad a világítás, akár a fényszórón, akár az utastérben vagy esetleg a hirtelen jött hidegben is lemerülhet reggelre.

Autó bikázás után sem indul?

Ha mindent szakszerűen csinált a bikázás során, akkor valószínűleg más probléma van a gépjárművel. Mindenképpen hívjon autómentőt és szállíttassa az autót szervízbe.

Milyen hibákat követhetünk el a bikázás során?

  • Túl vékony a kábel.
  • Nem jó helyre csatlakoztattuk.
  • Rövid ideig bikáztuk vagy esetleg a bikázó autó akksija is gyenge már.

Milyen veszélyeket rejt magában ha nem megfelelően végezzük a bikázást?

A legfontosabb, hogy a polaritást soha ne cseréljük fel, és a kábelek ne érjenek össze, mert ezzel zárlatot okozhatunk.

Akkumulátor bikázása. A sorrendre is oda kell figyelni.

Az autó bebikázása tehát nem lehetetlen feladat. Amennyiben azonban nem rendelkezünk kábellel, vagy olyan helyen merül le az akkumulátor, ahol nem tudunk segítséget kérni. Akkor sem kell kétségbe esnünk.

A 24h Autoservice Kft. ebben is a segítségére lehet, hívjon minket és mi a lehető leggyorsabban a helyszínre sietünk, és bebikázzuk autóját, hogy aztán gond nélkül tudja folytatni az útját. Autómentési áraink korrektek és nem tartalmaznak rejtett költséget.

Ha esetleg az akkumulátoron a bikázás sem segít, akkor sem hagyjuk magára, az akkumulátor cseréjében is tudunk segíteni Önnek.

Gyakran ismételt kérdések

ügyfeleink leggyakoribb kérdései

A bikázás 5 lépésben: 1. Ellenőrizze, hogy mindkét autó azonos feszültségű (a legtöbb mai autó 12V). 2. Kössük össze a pozitív (+) sarkokat a piros kábellel. 3. Kössük össze a negatív (−) sarkokat a fekete kábellel. 4. Indítsuk be a működőképes autót, és bikázzunk legalább 8–10 percig 2000–2500-as fordulatszámon. 5. Indítsuk el a lemerült autót, majd először a fekete, utána a piros kábelt csatlakoztassuk le. Ha bizonytalan, hívja a 24h Service-t: 06/70-783-0913.
Csatlakoztatás: először a piros kábelt a pozitív (+) sarokra mindkét autónál, majd a fekete kábelt a negatív (−) sarokra. Lecsatlakoztatás: fordított sorrendben – először a fekete kábelt, utána a pirosat. Fontos: a polaritást soha ne cserélje fel, és a kábelek ne érjenek össze, mert zárlatot okozhat.
Teljesen lemerült akkumulátor esetén célszerű legalább 8–10 percig bikázni, 2000–2500-as motorfordulatszámon. Ez idő alatt a működő autó akkumulátora elkezdi tölteni a lemerült akksit. Ennél rövidebb idő esetén előfordulhat, hogy az indítás nem sikerül.
Bikázás után legalább 40–50 km-t érdemes folyamatosan vezetni, hogy az akkumulátor visszatöltődjön. Ha rögtön leállítja a motort, az akku nem töltődik fel eléggé és újra lemerülhet. Ha az akku gyakran merül le, valószínűleg csere szükséges – a 24h Service helyszínen is tud akkut cserélni készletről.
Rézdrótból készült, ujjnyi vastag kábelt használjon, szélesre nyitható krokodilcsipesszel. A túl vékony kábelen nem megy át elég áram, és felmelegedhet. A kábel legyen elég hosszú, hogy a két autót kényelmesen össze lehessen kötni. Ilyen kábelt benzinkúton és autósboltokban is beszerezhet.
Igen! A 24h Service helyszíni bikázást végez profi eszközökkel – nem kell trélerrel elszállítani az autót. A szakemberek a helyszínre érkezve azonnal bebikázzák az autóját, és rövid időn belül folytathatja az útját. Ha az akkucsere sem segít, készletről is tudnak akkumulátort cserélni. Nem kell fizetnie a vontatásért, ha a bikázás megoldja a problémát.
A bikázás kedvezőbb, mint a tréleres szállítás, mivel nem kell autószállítást végezni – a probléma a helyszínen megoldható. A pontos árról a diszpécser tájékoztat a 06/70-783-0913 számon. Nincs kiszállási díj, nincs éjszakai pótdíj, és a kiajánlott áron utólag nem módosítanak.
Az elektromos autók hajtásláncának akkumulátorát hagyományos bikázással nem lehet feltölteni – az EV lemerülése esetén tréleres szállítás szükséges a legközelebbi töltőállomásra. Egyes elektromos autóknak van külön 12V-os kisakkuja (fedélzeti elektronikához), azt elméletileg lehet bikázni, de az EV-k kezelése speciális tudást igényel. Ha elektromos autója lemerült, hívja a 24h Service-t, és ők biztonságosan, trélerrel szállítják el.

Baj esetén hívjon minket azonnal az alábbi telefonszámon. Ha autómentés akkor 24H Service Autómentő Kft.

Kérdése van - 24h Service Autómentő

Nem indul az autója bikázás után sem? Mi SOS segítünk.

Akkor jó helyen jár, minket bármikor hívhat, az év minden napján a nap minden percében.
A fenti szám hívásával a segítség azonnal úton van Önhöz.
Ha autómentés, akkor 24 H Service Autómentő.

Ügyfeleink visszajelzései

Elégedett ügyfeleink véleménye a legnagyobb elismerés számunkra.

Autómentés autópályán

akiken már segítettünk

Reggel indulás előtt probáltam kicsit járatni a motort, de nem indult el az autó. Teljesen kétségbe voltam esve. Hogy érek így oda a munkába? Szerencsére a 24H Service autómentő gyorsan segített. Nem kellett emaitt szabadságot kivennem.

Este 10-kor munkából indulatzm volna haza. de az autóm nem indult. Egyedül nőként, teljesen kétségbe estem, de miután beszéltem velük telefonon, azonnal tudtam jó kezekben vagyok. Legközelebb is őket hívom, ha baja kerülök.